Az ACEX Kft. történetének rövid ismertetése

Vállalatunkat 1950-ben alapították Magyar Állami Gépállomás néven. Rövid önállóság után előbb a Debreceni Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat, később a Szerszámgépipari Művek, legvégül a Magyar Gördülőcsapágy Művek tulajdonába került.

1992 március 1-én, dolgozói kezdeményezésre önálló állami vállalattá alakultunk át. Ekkor kapta gyárunk az ACEX Acéltermékgyártó Vállalat nevet.
1992. augusztus 24-el gazdasági társasággá alakult át a vállalat, majd 1992. november 30-tól az Állami Vagyonügynökség az ACEX Kft-t privatizálta.
A vállalat alapítói vagyona 68.382 ezer Ft. volt, ami természetesen az alapítás óta jelentősen gyarapodott.

Alapításunk óta számtalan fejlesztést, korszerűsítést végeztünk, ami köszönhető az utóbbi években elnyert pályázati támogatásoknak is, lehetővé téve cégünk számára a korszerű technológiai eljárásokat igénylő termékek felvételét gyártási palettánkra.

A világpiaci versenyhelyzet megköveteli, hogy a továbbiakban is szem előtt tartsuk a fejlesztéseket, hogy megrendelőink számára, minél szélesebb palettán tudjunk korszerű, igényes, minőségi munkát végezni.

Az ACEX Kft. - saját erőből illetve Uniós pályázat segítségével történt- technológiai fejlesztései.
A megnövekedett minőségi követelmények tették szükségessé a géppark korszerűsítését, hogy versenyképességünket megtartva megfeleljünk a piac kihívásainak.

  • Lézervágó berendezés
  • CNC vezérlésű élhajlítógép
  • CNC Függőleges megmunkáló központ (3 tengelyes)
  • CNC Függőleges megmunkáló központ (5 tengelyes)
  • Korszerű hegesztőgépek (CO, AWI)

 

Termelési kapacitás bővítés az Acex Kft-nél

GINOP-1.2.1-14-2014-00406

GINOP-1.2.1-15-2015-00156